Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn az uniós tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozására érkezve "súlyos háborús bűncselekménynek" nevezte az ukrajnai Mariupol város elleni orosz támadást.
A Kreml szóvivője hétfőn azt mondta, nem történt jelentős előrelépés az Oroszország és Ukrajna közötti béketárgyalásokat iletően, ezért pedig az ukrán felet tette felelőssé – írja a Reuters.
Az Olaszországba eddig érkezett közel 56 ezer ukrajnai menekült többsége ismerősöknél vagy más családoknál talált szállásra, egy részüket pedig a korábban illegális bevándorlóknak fenntartott táborokban helyezik el - számolt be a Domani című napilap hétfőn.
Manőverező robotrepülőgépek bevetéséről, ukrán páncélosok megsemmisítéséről és az orosz előrenyomulás folytatódásáról számolt be hétfő reggeli hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium szóvivője.
Az amerikai kormány vasárnap cáfolta azokat a találgatásokat, amelyek szerint Joe Biden amerikai elnök a következő napokban esedékes európai útja során Ukrajnába látogatna.
Janez Jansa szlovén miniszterelnök néhány nappal meglepetésszerű kijevi útja után vasárnap bejelentette, hogy országának diplomatái visszatérnek az ukrán fővárosba.
A kijevi Podil városrészben lakóházakat és egy bevásárlóközpontot ért orosz tüzérségi támadás vasárnap este, az ukrán katasztrófavédelmi hatóság legfrissebb közlése szerint legalább négy ember meghalt.
Vasárnap sem csitult a háború intenzitása Ukrajnában, a beszámolók szerint humanitárius katasztrófával jár a fegyveres konfliktus Oroszország és Ukrajna között. Az ukránok szerint az oroszok lakónegyedeket, kórházakat támadnak, több város is áramellátás, víz nélkül maradt. Kína élesen bírálta szombaton az Oroszország ellen hozott nyugati szankciókat és a NATO kelet-európai csapaterősítését. Mariupolban állítólag lebombáztak egy újabb civil óvóhelyet, és az ukránok szerint a helyiek ezreit erőszakkal deportálják Oroszországba, az oroszok szerint menedékkérőkről van szó. Vasárnap délután és este is a kikötőváros került a figyelem középpontjába, miután a harcok tovább súlyosbodtak és az oroszok ultimátumot intéztek az ott harcoló ukrán erők felé, amit azonban Ukrajna elutasított. A szomszédban dúló háború eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be vasárnap.
Jeruzsálem megfelelő helyszín lehetne egy orosz-ukrán csúcstalálkozóhoz, tekintettel arra, hogy Naftali Bennett izraeli miniszterelnök számos erőfeszítést tett a két ország közötti közvetítésben - közölte vasárnap esti videóüzenetében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. "Természetesen Izraelnek is megvannak a saját érdekei, stratégiája állampolgárai védelmére. Megértéssel vagyunk ez iránt" - mondta Zelenszkij.
Az előttünk álló héten itthon egyértelműen az MNB kamatdöntése lesz a legfontosabb esemény, ráadásul ezúttal nem csak a monetáris kondíciókról dönt a jegybank, hanem érkezik a friss inflációs jelentés. A módosított előrejelzésekben pedig már az orosz-ukrán háború hatásait is bele kell kalkulálni, így különösen érdekes lehet a prognózis.
Az orosz csapatok által ostromlott Mariupolban az ukrán katonák nem fogják letenni a fegyvert és nem fogják elhagyni a várost - jelentette ki hétfőre virradóra Irina Verascsuk ukrán miniszterelnök-helyettes.
Az orosz védelmi minisztérium illetékese vasárnap este gyakorlatilag egy ultimátumot intézett az ukránokhoz, akik a kikötővárost védik. Moszkvai idő szerint hétfőn 10 órakor megnyitják a humanitárius folyosókat a városból, de ehhez az ukrán félnek hajnali 5 óráig kellene választ adnia, amiben fegyverletétel is szerepel. Még a határidő lejárta előtt megérkezett vasárnap éjszaka az ukrán válasz: nincs fegyverletétel.
További kisebb mértékű árcsökkenésre lehet számítani az olajnál jövő héten, amely az üzemanyagok beszerzési árát érintheti - derül ki a holtankoljak.hu üzemanyagár-változás előrejelzéséből.
A nap elején megjelent hírek szerint Mariupol városának tanácsa azt állította, hogy az orosz katonai erők a héten néhány ezer civilt deportáltak erőszakkal Oroszországban. Az orosz fél ezzel szemben azt közölte, hogy menekülteket szállítanak és fogadnak a stratégiai kikötővárosból.
Egyre több olyan hivatalos nyilatkozat lát napvilágot az Ukrajnával szomszédos kelet-európai országok vezető politikusai részéről, amelyek arra utalnak, hogy a menekültek befogadására előkészített kapacitások elfogynak. Eddig közel 3,5 millió ukrán menekült a szomszédos országokba.